Jancsa Jani

Remek Reggeli: Tündérsziget, Tihany

2015. június 11. Jancsa Jani

Mit tehet az ember, ha egy vasárnap reggelen felébred Balatonfüreden, de a Karolina túl későn nyit, no meg persze a sütik sem győzték meg annyira? Átmegy Tihanyba, ahol ráadásul nem csak azért magasabb az élet, mert felmegyünk egy dombra.

2015-06-07_09_25_21-2.jpg

A Tündérszigetet tavaly nyitották, és nagyon bájosan egy házból áll az egész, ahol gyaníthatóan a tulajok laknak, mellette van kialakítva a kicsiny beltéri reggeliző, valamint amellett valami nőiruhás-bizsus is volt, de oda be sem tértünk. Az udvaron is simán le tudunk ülni, ha felállunk, pedig a Belső-tó néz vissza, rózsák fegyverek nélkül, hangulat 10/10.

2015-06-07_09_21_54.jpg

Az étlap egészen bő, néhány budapesti reggelizőnél még izgalmasabb is, úgyhogy az obligát kávé mellett rámegyünk egy croissant+dzsem, valamint egy parasztreggeli kombóra. Ez utóbbi a legjobb döntés volt, amit csak hozhattam. Hogy miért? Mutatom.

2015-06-07_09_38_53.jpg

Házi kolbász, paprikás töpörtyű, sajtok, szalonna, jó kis zöldségek – ezek képezték az alapját, sőt, elsőre annyira Ketogén Katonának tűntem, hogy meg sem kérdezték, kérek-e péksütit mellé. Naná, hogy kértem, magos és sima császárzsömlét, frissen, ropogósan.

2015-06-07_09_38_59.jpg

A hagymalekvár pedig tökéletesen simította egybe az egészet, ahogy azt kell. Mellé ihatunk levendulaszörpöt, vagy akár kakaót is, és az árak tekintetében sincsenek elszállva, a legdrágább az én tálam volt 1550-nel. Ha reggelizni szeretnénk a környéken, én mindenképp ajánlom a Tündérszigetet, mert mind a külső, mind a belbecs csillagos ötösre vizsgázott.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/tundersziget.tihany

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsajani.blog.hu/api/trackback/id/tr548835592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.