Jancsa Jani

Planet Sushi megnyitón jártunk

2017. június 14. Jancsa Jani

Néhány hete megnyitotta budai kapuját a Planet Sushi Allee, és ennek örömére én is ellátogattam megnézni, mennyiben más a pesti testvérétől ez az egység.

2017-05-31_18_51_30-2.jpg

Mindezt egy jó kis rendezvény keretein belül (t)ettem, így mindenből volt sok, és még több. Ja igen, maga az étterem kétszintes, és odafönn egy nagyon menő teraszról lehet majd kifelé lesni, mit csinál a nép, ami mindenképp egy jó dolog.

2017-05-31_19_12_02.jpg

Kezdésnek egy dim-sum válogatással nyitottunk, amelyben különböző színű, formájú, és persze ízű batyukkal barátkozhattunk. Volt itt spenótos sertés, currys rákos, csirkés tavaszi tekercs meg répás lazacos is.

2017-05-31_19_02_24-1.jpg

Ezek után következett egy jó rámen, amelynek én jónéhány hónapja a feltétlen híve vagyok, köszönhető ez többek között Ivan Ramennek is. Ebben a verzióban itt pácolt sertéshúst kaptunk, újhagymával, ponzu szósszal, és pácolt főtt tojással - egyedüli szívfájdalmam az udon tészta volt, de amúgy teljesen rendben volt.

2017-05-31_19_26_05.jpg

Következőnek kaptunk egy akkora makitálat, hogy majdnem a fal adta a másikat, meg is próbálom gyorsan felsorolni, mi minden kapott helyet rajta. Volt itt füstölt angolnás-krémsajtos, tigrisrákos-avokádós-krémsajtos, lazacos-krémsajtos, és lazacos sült tekercs is.

2017-05-31_19_57_59.jpg

Már itt kezdtünk végérvényesen jóllakni, pedig kábé csak a felénél voltunk a menünek.

2017-05-31_19_57_49.jpg

A következő körben áttértünk a tésztákra, először is érkezett egy Mee Goreng, ami nem más, mint egy maláj tészta csirkével, kaliforniai paprikákkal, bambuszrüggyel, és osztrigaszósszal - szerettem.

2017-05-31_20_24_15.jpg

Az ezután jövő pedig egy valódi klasszikus, a Pad Thai volt, csirkével, garnélával, és mogyoróval - pont olyan, amilyennek lennie kell.

2017-05-31_20_42_10.jpg

Végül érkezett a desszert: volt egyszer egy gyümölcsös csokitekercs, valamint egy tejszínes rizstekercs, szintén gyümölcsökkel (a la gyümölcsrizs) - mindkettő tuti volt, de engem az első tarolt le véglegesen.

2017-05-31_21_06_09.jpg

A Planet Sushi új helye bizony tartogat meglepetéseket az Oktogonhoz képest, így aki már volt ott annak is, és aki még nem, annak is tud mutatni újat - érdemes hát felkeresni, ha szeretjük a távol-keleti konyhát.

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsajani.blog.hu/api/trackback/id/tr6912591451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2017.06.16. 14:12:47

Egy újonnan nyílt hely mindig tartogat kellemes meglepetéseket, de a legtöbbnél ez idővel elkopik, csökken a színvonal. Reménykedjünk benne, hogy itt nem ez lesz a helyzet. Mert amúgy nem egy olcsó étterem. :o)
A képek nagyon jók lettek.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2017.06.16. 14:13:27

@Attilajukkaja: az oktogoni egység is magasan tartja a szintet már mióta, szóval szerintem itt nem lesz ezzel gond :)