Jancsa Jani

Töltött káposzta télire - egy kicsit másképp!

2021. január 28. Jancsa Jani

Bár engem javarészt mindenki a street food kajáimról ismer, most szeretnék mutatni egy nagy klasszikust, de talán egy kicsit különlegesebb tálalásban!

file_000.jpg

És, hogy mitől különleges? Kerül bele marha, háromféleképpen (a sertés helyett), valamint árpa is rizs helyett - mutatom speciálba, pontokba szedve, azaz következzen a RECEPT!

1) 100 gramm árpát egy éjszakára beáztatunk (6-8 óra), majd megfőzzük, hogy puha legyen (30 perc tuti volt, én itt nem szórakoztam, kétszerannyi vízben hadd ússzon az istenadta!)

file_009.jpg

2) Marha először: volt még egy kis, olyan 1 kg száraz érlelésű Hortobágy Angus hátszín, darálva, ebbe kevertem a következő fűszereket ízlés szerint: só, bors, pirospaprika, tárkony, őrölt babérlevél, őrölt kömény - majd alaposan összegyúrtam. A leszűrt, főtt árpát is belekevertem, még szép!

file_008.jpg

3) A savanyú káposztát, illetve a savanyított káposztafej leveleit átmostam, és utóbbiakba betöltöttem az árpás húskeveréket a "közepébe pakol-hengerget-betűr" metódussal.

file_002.jpg

4) Kamadóba begyújt (vagy bármilyen grillre, vagy simán csak a tűzhelyen is jó!)

file_005.jpg

5) Marha másodszor: az öntöttvas lábosba tettem egy jó adag, szintén Hortobágy Angus marhazsírt, majd ezen megfuttattam 2 fej vöröshagymát, 2-3 gerezd fokhagymát, sóztam, borsoztam

file_007.jpg

6) Marha harmadszor: egy szál (szintén a fentebbiek közül való) Angus marhakolbászt felkarikáztam, és ezt is a zsírra dobtam, valamint egy kevés petrezselymet is tettem rá, végül pirospaprikát is. Nem égett meg, tűzkontroll volt. Igen, ez alapján akár lecsó kezdete is lehetne, de nem az.

file_004.jpg

7) Cseresznyefa csonk, 2-3 darab, a tűz mellé.

file_006.jpg

8) Ráöntöttem a savanyú káposztát a hagymás-kolbászos alapra, és alaposan elkevertem.

file_003.jpg

9) A lábos egyik oldalába mentek állítva a földikutya-torzó kinézetű töltelékek, majd sok meló nem volt, a dóm hőmérséklete olyan 170-200 fok közé állt be, és 70-90 percig ment a főlés. Nem fedtem le, a grill teteje hadd verje vissza a hőt.

file_001.jpg

A végeredmény: ízes, állagban kicsit tömör, de nagyon jó töltelék, és picit füstös, kolbászos aprókáposzta alap lett a vége - bár eltér az unalomig ismételt klasszikustól, azt gondolom, pont ezért érdemes lehet kipróbálni!

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsajani.blog.hu/api/trackback/id/tr9316406690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1agy 2021.01.30. 13:00:34

Hát ez marha jó lett.:D

totii 2021.01.30. 13:00:40

Eléggé zavaró, hogy a 4-5-6-7. pontnál a kép és a szöveg különválik, a 8.-nál visszatér a felül szöveg-alul kép megoldás.
A végeredményt tálalva is megnéztem volna.

nincs1agy 2021.01.30. 13:46:06

No ez az igazi biodóm..:D

Raven! 2021.02.09. 15:10:21

Es ugy mindent ontunk bele erzessel? Vagy a 100g arpa melle a tobbit az ember agya automatikusan tudja? 4,5 kg marha, 13 fej kaposzta??? Az etel jol nez ki, de ilyen semmirekello receptet/leirast meg eletemben nem lattam... fel kilo so eleg lesz???

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2021.02.09. 15:11:56

@Raven!: benne van a postban h 1 kg marha, hozzá egy fej káposzta, egy szál kolbász, stb. A fűszereknél valóban merészkedtem azt írni, hogy ízlés szerint, de akkor a te kedvedért: mindenből menjen egy teáskanál, fél kiló sót személy szerint nem ajánlok :D
süti beállítások módosítása