A kedvezményes menüajánlatok ünnepe alkalmából ellátogattam a Costes Downtownba, ami már régóta rajta volt a restancia-listámon.
Az étterem kicsit trükkös, ugyanis a mellette lévő hotelből nyílik, de mihelyst ezt az alapszintűnek mondott lokációs problémát leküzdöttem, máris az asztalomhoz vezettek, ahol még az amúgy sem rossznak mondható kényelmi faktort egy plusz párnával is gazdagították. A hely nagyon szép belülről, modern, elegáns, de nem túlzó, jó ízléssel kialakított.
Miután gyorsan tisztáztuk, hogy hány fogást szeretnék (az alap Étterem Hét menüben a 3-as volt benne 9900-ért), már érkezett is az üdvözlőfalat, egy kis házi szusi, valamint borjú chipsen borjú textúrák képében. Előbbi is finom kis falat volt, de az utóbbi, na az már mutatta, mire lehet majd számítani.
Következőnek házi manitoba ciabatta, füstölt vaj, és őrségi tökmagolaj került felszolgálásra. A péksütemény, atyaég, szépséges bélzet, csodálatos íz. A nehézség az volt, hogy akkor most a falatot mivel lássam el: rá vaj? Vagy tunkolás az olajba? Mindkettő, egyik sem? Ennél nagyobb gond sose érje az embert az életében.
Őrült falatozásom közepette futott be az első valódi fogás, amely füstölt pisztráng volt, alatta kis garnélával, illetve marinált hagymával. A lé alatta a marinád volt, amiben a halak elkészültek: tigre de leche, azaz tigristej, egy sötétre színezett kivitelben. Ez technikailag ugye ez ceviche, tehát az ecetes lében marinálódnak a belevalók - a rák textúrája imádnivalóan omlós volt, a pisztráng is kiváló állaggal (és ízzel) kecsegtetett, a “tejet” meg csak azért nem szürcsöltem ki a tányérból, mert egy úr kanállal eszik (és persze én is!)
Következett a dödölle, amely három zseniálisan finom, picit roppanós, belül krémesen omlós krumplinudlit tartalmazott, hagymákkal, és egy nagyon finom, testes szafttal körülötte.
Ezek után visszatértünk a vízbe, hiszen süllő került a tányérra, nem is akármilyen körítéssel! Alatta zöldborsó és edamame bab fogadott, a halon pedig nori (azaz tengeri alga) dzsem kapott helyet - ja, meg még egy-két kagyló is bekúszott (micsoda képzavar!) az egyenletbe. A hal csodásan volt elkészítve, de itt a legizgalmasabb a szójabab szerepeltetése volt, kicsit a zöldborsó-főzelék vibeot hozta, de egy teljesen új, ropogósabb kiszerelésben.
Főételként (ha jól emlékszem) Angus marha steak szeletek jöttek, szezámos pecsenyemártással, ördögszekér-gombával, valamint burgonyagratinnel. Mellé pedig tokaji-ponzus vinegrettel meglocsolt zöldsalátát kaptam.
A hús majd megszólalt, ez már bőven elég is lett volna a boldogsághoz; a gomba kellemesen vastag állaggal, és pirultsággal érkezett, míg a rétegelt, egybesütött burgonya pedig inkább a krumpli naturális ízét volt hivatott bemutatni. Plusz kis extra volt a wasabi fejből készített kis apró halom a tányéron - pont annyi hőt (és ízbombát) tett még a fogás mellé, amennyi szükséges volt (mondjuk ebből lehetett volna kétszer ennyi is, azt sem sokalltam volna).
Legvégül desszert fronton a fehércsokoládé, a karfiol, és a tonik találkozása történt meg egy tányéron. A mellettem ülő asztalnál megjegyezték, hogy tonikot sem kóstoltak még így - hogy ez a hó, vagy a gin nélküli formátumra utalt, sosem fog kiderülni. A fehér csokoládé és a karfiol kis félgömbökben jelent meg - nekem mondjuk a karfiol frankón nem hiányzott volna, ha kimarad, de mindenképp érdekes, és amúgy meg működőképes kombó volt.
Az extended menü ára 19.900 forint volt, és a végén még volt két bonbon is (oppardon, az egyik zselés cukor), meg aromatikus törlőkendő is, hogy kicsit felfrissüljünk, ráadásul kifelé menet még Molnár Márk séffel is lőttünk egy közös fotót.
A verdikt pedig? Nagyon szuper kis ebéd volt, nem véletlenül Michelin-ajánlott étterem a Costes Downtown - csak ajánlani tudom!
