Vannak olyan éttermek a kis listámon, amelyekre már régóta szerettem volna sort keríteni, mégis valamiért még nem sikerült. Most egy ilyen tételt sikerült behúznom a MÁK restaurant képében.

Az étterem miliője nagyon kellemes, egyben kicsit minimalisztikus is, nagyobb terek, de azért kihasználtan berendezve, kicsit téglás, kicsit fás beütésekkel.

Lassan vége az Étterem Hétnek, de ugye itt is fix menüt kínálnak. A háromfogásos az alap, és ezt lehet upgradelni 4, illetve 5 ételre. Kezdés előtti kezdő snacknek érkeztek - ezeket így most nem is lőném le, de volt köztük például pisztráng pisztrángon (bizony), illetve egy jófajta, ököruszállyal töltött, érlelt sajttal kínált gömb alakú fánk. A közös bennük, hogy mindegyik teljesen szuperül megágyazott a következőnek.

Az ételek mellé volt bor, valamint dzsúz párosítás is - utóbbi különféle kombucha, azaz fermentált tea alapú volt, rengeteg izgalmas, és az adott tételhez passzoló alapanyagokkal még benne.

Az első fogás a Füstölt répa, torma, bodzavirág nevet viselte - itt a répa példának okáért pürésítve került betöltésre, valamint a torma pedig egy váratlan, hideg állagú granita képében kapott helyet a tányéron. Kicsit füstös, izgalmas ízek jellemezték - a szerény répa pedig mindenképpen egy következő szintre került ezzel.

Leves nélkül nincs étkezés - ebben a menüben legalábbis, így jött az Égetett zeller velouté, érlelt sajttal, és hajdinával. Utóbbi ropogós formában került bele, a lé csodálatosan telt volt, a zeller darabkák pedig konkrétan feltették az i-re nem is a pontot, hanem egyenesen a koronát.

Érdekes koncepcionális kérdés, amikor a kenyér nem az étkezés elején, hanem közben érkezik (ugye a Salt-ban is valamikor a közepén jött meg, szemben mondjuk a Costessel). Jelen esetben ez egy házi, szexin kinéző perec volt, tökmagolajjal. Soha ennél rosszabb tunkolást! A perec még meleg volt, rajta kis füstölt só - imádtam minden egyes apróra tört falatkáját.

Szürkeharcsa, sóska, cékla. Ha van rossz renoméval rendelkező étel az átlagember szemében, akkor a következő fogás ebből több alapanyagot is tartalmazott. Egyrészt a sokszor mocsárízűnek titulált harcsa, másrészt meg szerintem sokakat kiüldözött anno a világból is a sulis menza a cukrozott sóskalevessel. Nos, mondanom sem kell, hogy a sztereotípiáktól bőven távol vagyunk - a hal ízes, kellemes, omlós, rajta sárga cékla, kicsit kevésbé intenzíven, mint lila rokontól megszokhattuk. A sóskamártás pedig, kis mustármaggal kombinálva csodálatos egésszé kötötte össze az ízeket.

Következett a főfogás, hús! Nevesül Mangalica dagadó, tavaszi hagymák, és kapor néven. Visszautalva az előző bekezdésre, a dagadó sem egy megszokott alapanyag feltétlenül, mégis itt úgy sikerült tálalni, omlosság, ízek, és minden egyéb tekintetében, hogy 5* - minimum. Benne pihent a hozzá járó körítés, rajta pedig a hagymával töltött hagymák, valamint egy jó kis zöld chips. Itt számomra el is értük az étkezés csúcsát - gondoltam ezen a ponton.

De, következett a desszert! Dió, kakaó, feketeribizli, krémes, morzsás, ropogós állagokkal, és hát az ízek! Te jó ég! Ha az előbb azt hittem, itt a vége, akkor most még egy szinttel feljebb kapaszkodtunk, ugyanis ez a desszert fantasztikusan játszott minden egyes összetevővel - konkrétan már csak ezért megérte volna eljönni.

Petit four-ként házi zserbó és töltött kókuszkocka érkezett, kicsiny bonbon formátumban. Ami még talán érdekes infó, hogy az ötfogásos vacsora két óra feletti idővel ért véget, szóval érdemes rá időt szentelni - de azt gondolom, ez meg is éri. A MÁK egy csodálatos gasztronómiai utazást prezentált, csupa ismerős alapanyaggal, amelyeket bőven sikerült egy következő szintre emelni, közérthető módon. Nem kérdés, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek!

Sokan mondják, hogy egy jó vacsoráért bármeddig elutaznék. Ez most jelen esetben Dabasig történt.

A Dabas Deli Bistro is a már korábban énekelt Étterem Hét részese, így 9900 forintért három fogás dukál. Ami szimpatikus, hogy ezek java része az la carte étlap részei, így ezekből kóstolva bőven képet kapunk az étterem normál kínálatából.

A hely nagyon kis hangulatos, főleg az esti fényekben. A beltér így terasz nélkül kicsi, valamint fontos része még a bisztró mellett a delikátesz. Itt azért bőven vannak olyan termékek, amelyek mindig jól jöhetnek egyben: alapanyagok, fűszerek, szarvasgombás dolgok - érdemes körülnézni!

Kezdésnek kétféle kenyér érkezett, egy kis házi, habosított vajjal, meg egy kevés sóval hintve. Mind a két darab finom volt, a vajra ízlésem szerint mehetett volna kicsit több só is, dehát ez már csak az ízlések kérdése.

Előételek terén a húsmentes verziókat részesítettük előnyben. Az első ilyen a céklasaláta volt, amely különböző formájú és textúrájú variációkat takart, megtöltve a sajttal. Ez a kombó nagyon működőképes minden esetben, plusz egy kis marinált zellerrel a savak is megjelentek a tányéron.

A másik starter a franciás vonalra csatlakozott rá, egy szuper, sűrű állagú hagymakrémleves érkezett, benne szintén kecskesajtos rétessel, kis tökmag, valamint további hagymák kaptak még benne helyet. A leves csodálatosan ízes volt, a rétes pedig totálisan felemelte az ételt a következő szintre.

Főételnek következett egy édesburgonyás gnocchi (gnoccsi!), konyakos vargányával, parmezánnal, bébispenóttal. Kellemes, comfort food jellegű fogás volt, mely összetevőit a mártás nagyon szépen fogta egybe.

Azt gondolom, hogy amennyire általános fogás lett már egy jó ideje a rozé kacsamell, annyira jól meg tudja mutatni az adott étterem hozzáállását, gondolatát a témához. Nos, jelen esetben ez csupa jó dolgot mutat: tökéletesen omlós hús, kicsit roppanós bőr, finom ízek jellemezték. Mellé pedig a csicsóka nudli remek gondolat - ennek a különleges ízvilága a mellé kínált szilvával egy csodás egységgé formálta ezt a főételt.

Desszertek közül valahogy úgy alakult, hogy mindkét fogás brownie néven futott, de ennél eltérőbbek nem is tudtak volna lenni. Kezdeném a személyes kedvencemmel, amely mákos volt, vaníliasodóval, további mák mousse-szal és egy kevés naranccsal. Nos, aki szereti a mákot, mákja van, és maradjunk annyiban, ezt ne hagyja ki, mert ez a fentről nézve szép virágot formázó édesség tökéletesen hoz mindent, amit várunk ennek kapcsán.

A másik desszert a feketeerdő torta ízvilágát hivatott megtestesíteni, csokimousse-szal, és egy kis aludttejjel. Ez utóbbi kellemes fanyarsága nagyon jól párosult a meglepően nem durván édes csokoládés vonallal - parádés volt ez is.

A Dabas Deli bisztró most is remekelt - azt gondolom, hogy a környék méltatlanul fel nem ismert vendéglátóhelye ez még mindig. Bőven érdemes akár Budapestről is felkeresni egy jó ebédre, vagy vacsorára, én azt gondolom, nem fogtok csalódni.

Ha kortárs indiai ételekről beszélünk, totálisan modern köntösben, akkor nem mehetünk el szó nélkül a szomszédságunkban lévő Bombay étterem mellett. A már korábban említett Étterem Hét szekcióba tartozik ez a látogatásom is.

Egy hétköznap délben érkeztem, a hely nagyon modern, hangulatos. Hátrafelé haladva pedig üvegfallal elválasztva látványkonyha található, ahonnan érkeznek a jobbnál-jobb falatok.

Első körben mégis az italpult kínálatából választottam, mégpedig a fix menün kínált Karha Cooler alkoholmentes koktélt, melyben házi tea, passiógyümölcs és ananász is volt. Kellemes, hűs, édeskés íze szinte megágyazott az indiaiban számomra szinte kötelező mango lassinak, amely itt olyan sűrű, hogy majd megáll benne az odaképzelt szívószál - kiváló darab.

Az étterem háromféle menüt kínált, én a +3000 Ft-os feláras Nirvana-t választottam. Ehhez minden egy nagy tálcán érkezett, ami egy kicsit fura volt, mert magán az étlapon külön volt szekcionálva az előétel és a Thali főétel válogatás. Ehhez képest azért annyit nem lett volna rossz tudni, hogy haver, ezzel a kettővel kezdd - jó, azért gondolhatjátok, hogy megugrottam a dolgot.

Szóval, miután arccal irányba tettem magam (és a tálam), kezdődött az egész a paneer-ral. Nem, itt nem a rántott hús kabátjáról van szó, hanem egy indiai sajtfajtáról, amely itt mustáros-joghurtos, mangós szószban került tálalásra. Szintén előétel volt a bárány kebab - elképesztően omlós, zöldfűszeres, a kelet ízei jelentek meg ebben a pár falatban.

Főételeimben is visszaköszönt a húsos vonal - volt itt kókuszos csirke curry, egy jó nagy tigrisrák egy kicsit lazább mártással, valamint Rogan Josh, ami ugye egy hagymás bárányragu mindenféle finom fűszerrel.

Húsmentes tétel volt egy lassan készülő tejszínes alapú fekete lencse, valamint egy indiai sajtos vegyes zöldséges történet is. Köretek terén jött rizs - de atyaég milyen, tisztított vajjal készült mentás, hagymás, köményes ízben, perfekt állaggal. Érkezett Papad(am), ami egy vékony, lencselisztből készült ropogós, illetve egy chilis-fokhagymás indiai lepénykenyér is, ami mondanom sem kell, szintén fennhagyta a magasra tett lécet.

A desszert végül külön érkezett, amely egy sajttorta variáció volt, testes, mégis könnyed kardamomos ízvilággal, gyümölcsökkel.

A Bombay a mostani alkalommal is bebizonyította, hogy a konyhája remek, és a modern környezet pedig kiemeli a hasonló konyhát bemutató éttermek sorából - teljes mértékben ajánlott!

Egy jó reggeliért a világból is kimennék - ha pedig azt délben is kapni, ráadásul nincs is messze, akkor bizony rögtön indulhatunk is!

Vác kellemes kis város, de ha enni akarunk valami jót, azért körbe kell néznünk. Pont ezért is akadt meg a tekintetem a Lujza és Koriander nevezetű bruncholós-kávézós-szállásolós helyen. A komp közelében, majdnem közvetlenül a Duna-partján van a lokáció, protipp, hogy érdemes foglalni, mert különben a szerencsére vagy bízva, lesz-e helyed.

Az ételkínálaton felül erős az italszortiment (dirty forró csoki, whaaat, plusz úgy fest a délelőtt alkoholizálni vágyók sincsenek emiatt stigmatizálva). Ennek a szellemében egy négydecis palack 1,5-2,2 kg zöldséget / gyümölcsöt tartalmazó (igaz, máshonnan jövő, üveges) dzsúzt választottunk, egyik almás-narancsos-gyömbéres, másik pedig mindenféle zöldes ízvilágban. A mindenkit érdeklő kérdésre a válasz: nem, az ital nem okozott gondot, ellenben nagyon is finom volt.

Reggelinek a Bundás kenyérre és a Gombás luxus szendvicsre esett a választásunk. Mindkettő egészen gyönyörűen néz ki, előbbi majd lelóg a tányérról, utóbbi meg úgy meg van pakolva, mintha nem lenne holnap.

A gombás sztorihoz fognak egy gödi kovászos kenyeret, lepirítják, majd erre jön egy gombás besamel, valamint ráolvasztott sajt. Kerül a tetejébe mindenféle földi jóval megtuningolt grillezett gomba, valamint az elérhető luxus képében szarvasgombás majonéz. Ennyinél nem áll még meg a tányér - további sajt, friss zöldfűszer, valamint marinált hagyma és kockázott paradicsom pattan még a képbe.

Személyes kedvencem a bundás kenyér, főleg, ha azt valóban olajban sütik (ugye ahogy kell), és nem french toastként próbálják elkummantani. Itt szerencsére bizony így történik, ugyanolyan kenyeret használnak, mint az előző szendóhoz, ez kerül tojás, majd kókuszzsír-fürdőbe. Mellé saláta, verjus dresszinggel, valamint a már említett zöldségek, és egy kis fetás-szarvasgombás ízvilágú mártogató is helyet kap a kompozícióban.

Kezdjük a gombással - ízbomba a köbön! Ez egy olyan szendó, ahol a feltét bizony magasabbra ér, mint maga a talapzat, ami mindig jó jel. A sajttal egybesütött besamel lágy, a grill gomba plusz umamit hoz a képbe, a mellé adott marinált hagyma pedig a savakkal ellenpontozza mindezt.

Na, de nem azért jöttünk, hogy ne meséljek a bundikenyérről. Hát, ez maga volt a tökély, ropogós formában. A kis ráolvasztott sajt adja a bónuszt, a hagyma még jobban megtalálja mellette a helyét, a saláta fura módon egészséget akar belénk préselni (úgynevezett friss elem), de még ezt is elfogadjuk. Nyilván, hiszen a fehér mártogató minden egyes tunkolásnál emlékeztet arra, hogy élni jó!

A reggeliző egyik oldalában még helyet kap egy kis polc, rajta mindenféle megvehető dologgal, és kávé is van, amiből nyomtam is rögtön egy dupla espressot - kellett is ennyi kaja után. Ezek után már csak arról álmodoztam, milyen jó is lenne itt egy szoba, ahová a kis Duna-parti séta után vissza lehet vonulni megpihenni.

Egy szó, mint száz - a helyszín nagyon kedves, az ott dolgozók méginkább (a névadó Korianderről pl. kiderült, hogy klasszikus Burger Blog olvasó, köszönjük szépen még egyszer!); az ételekről pedig végképp csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Apropó - a fentebb említett blog olvasóinak azért még lehet járna egy Pulled Pork burger teszt az étlap szortimentjéből - ha szeretnétek, bedobom testem a köztudatba érte!

A helyszín Arany János utca, az étterem pedig az idén év elején nyílt Goli, ahol Harel Zakaim séf faszénen készült közel-keleti falatokkal kápráztatja el a nagyérdeműt!

Bár a név inkább egy indiai istennek tűnik, a megoldás ennél sokkal profánabb: a ház a Goldberger nevet viseli, így ennek lett a becézése mindez. A benti rész totál közösségi, nincs is túl sok hely, de nem baj, mindenki legalább összehúzza magát.

A konyha jellemzői, hogy teljesen laktózmentes, valamint faszénen készül rengeteg fogás, ami már alapból is nehézzé teszi, hogy ne pattanjak fel rögtön izgalmamban (mármint az utóbbi, a tejtermékekkel nincs bajom); but first, alkohol!

Rögtön a speckó koktéllap után nyúltam, amiről a beszédes nevű Tubi, és a Rozata lett a választás. A Tubi ugye egy izraeli “Jager”, azt leszámítva, hogy semmiben sem olyan - ez lett itt kombózva pille és pattogós cukorral, valamint habaneroval. A másik koktélba pedig pirított mogyoróvaj, kardamom, és narancsvirág került. Spoiler alert: mindkettő nagyon rendben is volt!

Első körben érkezett némi házi kenyérválogatás, benne kalács, kenyér, meg pita, hozzá meg a még előtte kapott olívabogyót majszoltuk. No, már itt éreztük, hogy bizony jó helyre érkeztünk

Következőnek érkezett a szezámkrém, azaz a tahini, kis olívaolajjal, meg zaatar fűszerkeverékkel, és hasonló színekben pedig a szója labneh (kvázi sajtkrém), szintén a fentebbi duóval. Ezeket konkrétan nagykanállal tudtam volna enni - de mindenképp szerettem volna még helyet hagyni a soron következő fogásoknak is.

Az ételek amúgy kvázi összevissza, elkészülés szerint érkeztek - így pattant most az egyre kevesebb szabad felülettel rendelkező asztalra a faszénen sült vékonyra szelt cékla (mintegy carpaccio formában), hozzá pedig egy kis könnyített tormakrém dukált. A cékla amúgy is nagy kedvencem, de ezért az összes (jó, majdnem az összes) húsos fogást beáldoznám.

A krumpli a grillről bizony egészen hasonlít ahhoz a verzióhoz, amit Bécsben a Miznonnál kóstoltunk, csak itt nem vallották be, hogy valaki áthajtott rajta. Cserébe ez zsályával, meg tzatzikivel érkezik, jó sok evoo, aztán lehet felkapargatni a papírról, mintha nem lenne holnap!

Arais - azaz báránnyal töltött pita, négybe vágva, mangós, zöldpaprikás és paradicsomos melléklettel, meg persze tahinivel. Na, ami ebbe a pitába volt töltve, és ahogy ez meg volt sütve, az maga a nagybetűs ÁLOM! (ugye jól tettük, hogy nem engedtük el a húsozást). Az a bátor pirítás, az ízvilág, az aromák, zsírok - nem tudok rá megfelelő szavakat találni, az elmúlt idők (egyik) legjobb fogása volt mindez, és ez nem túlzás!

A paper steak kifejezés a vágás vastagságát szeretné jelölni - ez borjúból készült, és a klasszikusabb módon ment bele a pitába, kis tahini, hagyma, meg koviuborka kíséretében. Maradjunk annyiban, hogy ennek sem volt oka a panaszra.

Laskagomba, nyárson - mert még mindig bírunk enni, még ha kidurranunk, akkor is. Az ágya kukoricapolenta (maga nemében tökéletes), a gomba pedig, nos, annak is jót tesz a sütés, és ennek megfelelően pont ennyire jó az íze is.

Valamiért a konyha úgy gondolta, hogy egy főételnyi friss böreket még ki kell küldeni, nekem elkezdett a fülem sípolni, az orromból gőz jönni, és nem voltam benne biztos, hogy a kajakóma nem kap el. (A börek amúgy jó volt - a szerk.)

Baklawa-virágok: ez volt a desszert neve, és ha ránézünk, meg is értjük miért! Tökmaggal, dióval, almával és zsályával szerelt darabok érkeztek, kellemesen, ropogósan.

Na, és ezt a fakanalat ki fogja lenyalni - merült fel bennem a kérdés, amikor megjött a csokoládé-mogyoró mousse a képen látható formában. Szerencsére kaptunk hozzá kanalat is, de ez már kicsit olyan volt, mint halottnak a csók - kedves húzás, de szükségtelen.

A Goli zseniálisan hozza a közel-keleti életérzést, szűk hely, füst, eklektikus, de emberközeli élmény, és természetesen fantasztikus ételek. Tiszta szívből ajánlom őket, mert ilyet itthon ritkán tud enni az ember!

A kedvezményes menüajánlatok ünnepe alkalmából ellátogattam a Costes Downtownba, ami már régóta rajta volt a restancia-listámon.

Az étterem kicsit trükkös, ugyanis a mellette lévő hotelből nyílik, de mihelyst ezt az alapszintűnek mondott lokációs problémát leküzdöttem, máris az asztalomhoz vezettek, ahol még az amúgy sem rossznak mondható kényelmi faktort egy plusz párnával is gazdagították. A hely nagyon szép belülről, modern, elegáns, de nem túlzó, jó ízléssel kialakított.

Miután gyorsan tisztáztuk, hogy hány fogást szeretnék (az alap Étterem Hét menüben a 3-as volt benne 9900-ért), már érkezett is az üdvözlőfalat, egy kis házi szusi, valamint borjú chipsen borjú textúrák képében. Előbbi is finom kis falat volt, de az utóbbi, na az már mutatta, mire lehet majd számítani.

Következőnek házi manitoba ciabatta, füstölt vaj, és őrségi tökmagolaj került felszolgálásra. A péksütemény, atyaég, szépséges bélzet, csodálatos íz. A nehézség az volt, hogy akkor most a falatot mivel lássam el: rá vaj? Vagy tunkolás az olajba? Mindkettő, egyik sem? Ennél nagyobb gond sose érje az embert az életében.

Őrült falatozásom közepette futott be az első valódi fogás, amely füstölt pisztráng volt, alatta kis garnélával, illetve marinált hagymával. A lé alatta a marinád volt, amiben a halak elkészültek: tigre de leche, azaz tigristej, egy sötétre színezett kivitelben. Ez technikailag ugye ez ceviche, tehát az ecetes lében marinálódnak a belevalók - a rák textúrája imádnivalóan omlós volt, a pisztráng is kiváló állaggal (és ízzel) kecsegtetett, a “tejet” meg csak azért nem szürcsöltem ki a tányérból, mert egy úr kanállal eszik (és persze én is!)

Következett a dödölle, amely három zseniálisan finom, picit roppanós, belül krémesen omlós krumplinudlit tartalmazott, hagymákkal, és egy nagyon finom, testes szafttal körülötte.

Ezek után visszatértünk a vízbe, hiszen süllő került a tányérra, nem is akármilyen körítéssel! Alatta zöldborsó és edamame bab fogadott, a halon pedig nori (azaz tengeri alga) dzsem kapott helyet - ja, meg még egy-két kagyló is bekúszott (micsoda képzavar!) az egyenletbe. A hal csodásan volt elkészítve, de itt a legizgalmasabb a szójabab szerepeltetése volt, kicsit a zöldborsó-főzelék vibeot hozta, de egy teljesen új, ropogósabb kiszerelésben.

Főételként (ha jól emlékszem) Angus marha steak szeletek jöttek, szezámos pecsenyemártással, ördögszekér-gombával, valamint burgonyagratinnel. Mellé pedig tokaji-ponzus vinegrettel meglocsolt zöldsalátát kaptam.

A hús majd megszólalt, ez már bőven elég is lett volna a boldogsághoz; a gomba kellemesen vastag állaggal, és pirultsággal érkezett, míg a rétegelt, egybesütött burgonya pedig inkább a krumpli naturális ízét volt hivatott bemutatni. Plusz kis extra volt a wasabi fejből készített kis apró halom a tányéron - pont annyi hőt (és ízbombát) tett még a fogás mellé, amennyi szükséges volt (mondjuk ebből lehetett volna kétszer ennyi is, azt sem sokalltam volna).

Legvégül desszert fronton a fehércsokoládé, a karfiol, és a tonik találkozása történt meg egy tányéron. A mellettem ülő asztalnál megjegyezték, hogy tonikot sem kóstoltak még így - hogy ez a hó, vagy a gin nélküli formátumra utalt, sosem fog kiderülni. A fehér csokoládé és a karfiol kis félgömbökben jelent meg - nekem mondjuk a karfiol frankón nem hiányzott volna, ha kimarad, de mindenképp érdekes, és amúgy meg működőképes kombó volt.

Az extended menü ára 19.900 forint volt, és a végén még volt két bonbon is (oppardon, az egyik zselés cukor), meg aromatikus törlőkendő is, hogy kicsit felfrissüljünk, ráadásul kifelé menet még Molnár Márk séffel is lőttünk egy közös fotót.

A verdikt pedig? Nagyon szuper kis ebéd volt, nem véletlenül Michelin-ajánlott étterem a Costes Downtown - csak ajánlani tudom!

Amikor arról beszélünk, hogy reggeli Budapesten, rengeteg helyszín juthat eszünkbe. Az egyik különleges darab ezek közül az Eggdrop Project, ahol nevének megfelelően briósba csomagolt csodákat csemegézhetünk.

Kezdjük rögtön a definícióval – mi is az a briós? Bár sokan a klasszikus, cukorral szórt, csiga alakú desszertként ismerik, nem feltétlen mindig ez a helyzet. Definíció szerint a briós egy kenyérféle, magas tojás és vajtartalommal, könnyű, pufi beltartalommal és ropogós héjjal.

A helyszín a Marek József utca, hétker, az Onyx hotelbe belépve rögtön jobbra fordulva érkezünk meg a helyszínre. Az étlap alapvetően három részre bomlik: van az Egg Drop, az Avokádó Toast, valamint az édességek – meg persze az itallap. Frissen facsart narancslé és egy flat white után már nyugodtan lehet böngészni, majd pedig megvárni, amíg a tányérok megérkeznek.

Nem meglepő módon az első szekcióban az ételek két kellemesen megpirított briós közé zárva kerülnek tálalásra. Mellé kerül, szintén a névnek megfelelően egy jó adag pihe-puha rántotta, cheddar sajt, és egy fokhagymás alapú titkos szósz. Pluszban még lehet választani pikáns, vagy édes majonézt, és ilyen alapokra jöhet akkor a további feltétkombók kiválasztása.

Az egyik ilyen a lazacos-avokádós lett, a másik pedig a baconös-dupla sajtos darab. Megy még bele paradicsom, valamint saláta is, és készen is van a fullos reggeli szendvics. És, hogy milyen az íze? Egészen egyszerűen fenomenális mindkettőé. A lazac és az avokádó adott, tehát az pont olyan, amilyet várnánk, a másikban pedig a bacon zseni jó ropogós, amit örömmel fogadtam, mert sok helyen azért el tudják rontani. A rántotta benne tényleg érdemes a nevére, nagyon finom darab, a briós pedig viszi a prímet – tökéletesre pirított, kellemesen vastag, mégis stabil, könnyed, imádnivaló. Mindkét szendvics olyat hoz az itthoni reggeliző-szcénába, amilyennel még azt gondolom, nem találkoztunk; szóval már csak ezért is érdemes kipróbálni.

Ne feledkezzünk el az oldalkocsiról sem: kimcsi, illetve röszti borzolja a gasztronómiai kedélyeket. Előbbi klasszikus darab, hozza a kicsit csípős, savas, odaverős ízvilágot. Egyedüli kritikám vele szemben talán az, hogy túl nagy darabokban volt, egy kicsit apróbb méretben könnyebben ehető volna.

Rösztiből két darab érkezik, bolondító roppanással, belül puhasággal, és a vártnál kicsit fűszeresebb beltartalommal. Örömteli, hogy kicsit ki mertek lépni a megszokottból, és megtették azt a plusz lépést, ami szükséges az egyediséghez.

A verdikt mindenképp magában foglalja a pozitív és különleges jelzőt – azt gondolom, hogy a budapesti reggeli színtérnek új, friss és izgalmas darabja ez. A fentebb felsoroltak ára közel 16.000 jó magyar forintot kóstál  – ha rám hallgattok, nem hagyjátok ki!

Itt Magyarországon ha zsebes pitáról van szó, akkor bizony a körúti “gyros” jut elsőnek eszünkbe, ami azért több ponton is kérdéseket vet fel. Bécsben viszont van egy hely, ami vad mediterrán ízeket pakol elénk - nem is akárhogy!

A hely Bécs első kerületében található, közel a Szent István katedrálishoz, és ezáltal a belvároshoz is. Arra érdemes figyelni, hogy nincs asztalfoglalás, szóval annak, aki időben érkezik, tuti lesz hely, de simán kialakulhat némi sorbanállás - vagy az is, hogy a kvázi “séfasztalhoz”, azaz a pulthoz kapunk helyet, ami szerintem a legjobb, ami történhet velünk.

A nemzetközi hírnév bizony itt is utolért, ugyanis érkezés után egy perccel már felismert Marci, a hely vezetője, szóval ha arra jártok, nyugodtan köszönjetek neki egy hatalmasat magyarul. A rendelés fast casual rendszerben a pultnál történik, itt is fizetünk, az ételeket viszont felszolgálják nekünk, bárhol is üljünk a hosszúkásra nyúló étteremben.

A kínálat ugye a frissen és házilag készülő pitába töltött álmok mellett zöldségköreteket is tartalmaz. Fontos tudni, hogy a mostanában elharapozó (no pun intended) egybesülő karfiolt trendet, ha minden igaz, a séf kezdte, így nem is volt kérdés, hogy ebből is rendelünk - de menjünk szépen sorban!

Kezdésnek jött a már említett pita, hozzá pedig egy kis olívaolajos-zöldséges mix, meg tahini tunkolásképpen. Ezzel már itt vigyázni kellett, hogy ne egye az ember túl magát belőle, annyira jó volt. A pita tényleg a legjobbak közül való, amit volt szerencsém kóstolni, az alapanyagok frissek, az ízek vibrálnak - csakúgy, mint a hangulat a helyszínen, és a konyhában is, az elképesztően kedves és közvetlen Kevin séf által.

Következő fogásunk az elgázolt burgonya (Run Over potato) nevet viselte, és pontosan így is történhetett ez a csak pozitív élményeket hordozó konyhai baleset. A főtt krumpli sütőpapír között volt szétnyomva (a la a szintén nagyot futó smashed potato jeligére), hozzá creme fraiche-sel (tejföl felszintezve), fokhagymával, és kaporral. Ez a fogás is már magában el tudhat telíteni, kellemesen, de nem túlzóan testes, ízes, kerek.

Még mindig maradunk a zöldségeknél - egyrészt megjött a főtt, majd grillezett karfiol, ami egyedül is el tudta volna vinni a show-t, annyira jó volt, csak magában is. Érkezett még egy édesburgonya is, szintén créme fraiche-sel, valamint egy szétszedett, grillezett karfiol, tahinivel, paradicsommal és újhagymával keverve - őszinte, egyszerű, minőségi darab volt mind.

Két pitát rendeltünk, az egyik az ‘Amburger nevet viselte (igen, azért), a másik pedig a Báránykebab volt. Az előbbibe került egy vékonyra lapított marhahúspogácsa, aioli és savanyú uborka. Az utóbbi meglepő módon bárányból készült, zöldfűszerekkel (benne, és frissen is), öntetekkel, valamint kaporral és lilahagymával.

Mindkettő brutálisan jó ízélményt biztosított, a belevalókat ott előttünk készítették a la minute, és minden falaton érződött a közel-keleti konyha minden egyes pozitívuma. Ízletes grillezett húsok, szaftos, már-már túlontúl folyós állagok, ízek - nem is tudom ezt már tovább fokozni.

A séf valamiért úgy gondolta, hogy még fér belénk, így egy bazinagy desszerttál került még összeállításra, rajta egy kevés Malabival (ez egy tejpuding jellegű desszert), Nutellás sült banánnal és csokimousse-szal. Itt már konkrétan a szemünk ugrott ki a helyéről, de olyan szinten zseniálisan finom volt, hogy úgy voltunk vele, egy életünk egy halálunk, de ebből mi most bezabálunk.

A Miznon egy fantasztikus, vibráló, zseniális hangulattal és ételekkel rendelkező hely, ami igazából párját ritkítja. Ha azt szoktuk mondani, hogy a bécsi Five Guys-ért érdemes kimenni, akkor bizony most lett mellé még egy hely, mert ez bizony masszívan megéri a látogatást. Kötelezően ajánlott!

A tatai tó partja bizony rengeteg kiváló étteremnek ad helyet - a Malom és Kacsa pedig már régóta a listámon volt. Most egy alcsúti hóvirág-túra után érkeztünk, hogy éhünket csillapítsuk.

Az étterem állt egy (Valentin-nap után még szívecskékbe burkolt) beltérből, valamint egy, a szombat délután ellenére (vagy épp ezért) relatíve tele lévő fedett külső részből.

Ízelítő a spájzból - ez egy olyan tétel, amivel könnyű a mennybe menni, vagy épp mindent elrontani. Nyilván, nem mindegy, hogy az egyszeri vendég mennyire tájékozott deli-boltokból, minőségi hentesekből, de még ha igen, akkor bele lehet tenni azt a bizonyos pluszt.

Nos, jelen esetben ez sikerült, mégpedig elég rendesen. A tányér tartalmazott egy kübli ízletes kacsazsírt, kacsatepertőkrémet (nem para amúgy minden falatban megenni a névadót? Mi lesz a következő, malomkeréknyi sajt? - a szerk.), valamint két vaskosabb kolbászdarab, és szintén két szelet zseniálisan jó sonka, valahonnan helyből. Ha még ennyi nem lenne elég, került fel fűszeres sajtkrém (nem is kevés), valamint savanyított zöldségek is.

A másik előétel, maradva a kamránál, Házi disznósajt volt. Na ez mondjuk egy olyan hentespulti darab, amit gyerekkoromban biztos nem ettem volna meg, de azért ebből is látszik, hogy a minőségi darabok azért bőven tudnak jók lenni. Volt teste, kis húzása, de nem volt se porcogós, se túlontúl zsíros, se mócsingos. Emellé is érkezett némi savanyított karfiol meg hagyma, valamint rajta plusz izgalmat szervírozott a zöldalma csatni. A szénhidrátról bagett gondoskodott - egyik fogásban sem találtunk hibát!

Korábban már taglaltam a névadó elfogyasztását - na a Kacsa brassói ennek a következő szintre való emeléseként funkcionált (képzavarral élve, ha már lúd, legyen kövér!). Szerencsére a kacsa húsa nem volt az, bár mind erre, mind a krumplira el tudtam volna mondani, hogy egy kis plusz ropogósság jól állt volna neki; de az ízek nagyon is rendben voltak. A tepertő sajnos nem volt túl ropogós, de kellemesen pecsenyelevesen szaftos fogás pont annyira volt különleges, amennyire jólesett. Mellé elfogadtuk a kínált házi csípmentes csalamádét - aki pedig szeretne hőt oktrojálni, annak Gabko csilit szolgálnak fel, ami mindig igen jól jön.

Izgalmas tételre vadászván a Burgundi marhasültre esett a választásom, melyet házi knédli kísért. Bár a hús kissé el volt rejtve a kompozícióban a gőzölt, majd rozmaringos vajon pirított “kenyér” alá, de ez nem vont le értékéből. Kellően nagy darab, omlós, ízletes darab volt, vörösboros barnamártással alatta. Mellé a műfaj zöldségei (gomba, répa) érkeztek, és hát a végére bizony a totális jóllakottság állapota köszöntött be.

A menü kávéval, két pálinkával és két itallal közel 30.000 forintot kóstált - az éttermet pedig csak ajánlani tudom. Ja igen, és természetesen volt hambi is az étlapon - mit gondoltok, a Burger Blog is térjen vissza majd egyszer? A válaszokat a szerkesztőségbe várjuk!

A reggeli a nap legfontosabb étkezése - legalábbis sokan így tartják. Ezt az időablakot bővíti ki a londoni Eggslut egész napra, ráadásul olyan zseniális szendvicsekkel, hogy attól garantáltan mindenki e(gg)lájul.

Tojással minden jobb!

Az Eggslut ugyanis ezt jelenti, pontosabban azt a szakácsot, aki mindenhez ad még egy tojást is (mondjuk én ezt eddig baconnel ismertem). Erre a koncepcióra épül ez a reggeliző - pontosabban mit is beszélek, hiszen egész nap lehet kérni a finomabbnál-finomabb fogásokat.

Mi a londoni Fitzrovia egységbe látogattunk el, ahol az emeleten helyet foglalva az asztalon lévő QR-kód segítségével tudunk rendelni és fizetni is egyben. Az ételek olyan 20 perc alatt meg is érkeztek, ami teljesen jó szintidő volt, azt figyelembe véve, hogy egészen sokan voltak az étteremben.

A kínálat teljes mértékben szendvics alapú volt, mindben közös a puha briós buci és a tojás, különféle módozatokban elkészítve. Rendelhető volt a klasszikus bacon, sajt, tojás kombó, de akár bele lehetett nézni a karamellizált hagymás, lazacos vagy pulykakolbászos verzióba is. 

Egyik választásunk a Portobello gombás szarvasgombás szendvics lett, amelyben lágy rántottára került egy bombasztikusan ízletes snidlinges-szarvasgombás portobellokrém. A már említett, fantasztikusan puha zsemlébe ment még chipotle-val tuningolt hollandi mártás is, a totális szaftosság érdekében. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy életem egyik, ha nem A legjobb rántottája volt mindez, őrjítő krémesség, és finomságos ízvilág jellemezte. A gombakrém hozta az umami robbanást, a szósz pedig icipicit pikáns módon további lágyságot terített szét a kulináris porondon.

A másik szendó a Gaucho (dél-amerikai cowboy) nevet viselte, ennek megfelelően pedig egy körbekérgezett wagyu marha tri-tip, azaz talán spicc fartő steak került bele, szeletekben. A tojás “over medium”, azaz tükörtojás, de kétszer fordítva sülés közben, így besül a sárgája, mégis lágy marad. Került még a szendvicsbe chimichurri (argentin zöldfűszeres mártás), lilahagyma, illetve rukkola saláta is.

Elsőre inkább csak a szemem vonzotta, mint izgalmas tétel, de megkóstolva: a-tya-ég! A wagyu, ami a világ (egyik) legjobb marhahúsa nem viccel - ízes, omlós, zseniális; és ehhez tökéletesen asszisztált a többi betét is. 

A tojáson kívül is van élet!

Természetesen csak a köretekre gondolok, ne ijedjetek meg! Kértünk egyrészt egy oldal salátát (sic!), amely gyakorlatilag rukkola volt, vörösboros salátaöntettel és reszelt Manchego sajttal. Ennél egy fokkal izgalmasabb volt a Hash Brown, amelyet magyarul ugye röszti (tócsni, lapcsánka, cicege) néven ismerünk. Ez lényegében reszelt krumpli, opcionálisan liszttel keverve, formázva, majd bő olajban kisütve. Angolhonban sem készítik másként, ráadásul egy kis rozmaringos-szarvasgombás sóval meg is hintették, hadd kívánjam a zero kólát, mintha nem lenne holnap.

Mindent egybevetve az Eggslut (tojglilotyó?) megérte a várakozást, és frankón teljesítette a nem létező elvárásaimat. Tökéletes tojásételek, menő brand - ha van rá lehetőségetek, mindenképp próbáljátok ki! Ja igen, és a piszkos anyagiak - kávé + narancslé duójával mindez olyan 57 angol font volt, ami kb. 25.000 magyar forint. Egészségünkre!