Vannak olyan éttermek a kis listámon, amelyekre már régóta szerettem volna sort keríteni, mégis valamiért még nem sikerült. Most egy ilyen tételt sikerült behúznom a MÁK restaurant képében.
Az étterem miliője nagyon kellemes, egyben kicsit minimalisztikus is, nagyobb terek, de azért kihasználtan berendezve, kicsit téglás, kicsit fás beütésekkel.
Lassan vége az Étterem Hétnek, de ugye itt is fix menüt kínálnak. A háromfogásos az alap, és ezt lehet upgradelni 4, illetve 5 ételre. Kezdés előtti kezdő snacknek érkeztek - ezeket így most nem is lőném le, de volt köztük például pisztráng pisztrángon (bizony), illetve egy jófajta, ököruszállyal töltött, érlelt sajttal kínált gömb alakú fánk. A közös bennük, hogy mindegyik teljesen szuperül megágyazott a következőnek.
Az ételek mellé volt bor, valamint dzsúz párosítás is - utóbbi különféle kombucha, azaz fermentált tea alapú volt, rengeteg izgalmas, és az adott tételhez passzoló alapanyagokkal még benne.
Az első fogás a Füstölt répa, torma, bodzavirág nevet viselte - itt a répa példának okáért pürésítve került betöltésre, valamint a torma pedig egy váratlan, hideg állagú granita képében kapott helyet a tányéron. Kicsit füstös, izgalmas ízek jellemezték - a szerény répa pedig mindenképpen egy következő szintre került ezzel.
Leves nélkül nincs étkezés - ebben a menüben legalábbis, így jött az Égetett zeller velouté, érlelt sajttal, és hajdinával. Utóbbi ropogós formában került bele, a lé csodálatosan telt volt, a zeller darabkák pedig konkrétan feltették az i-re nem is a pontot, hanem egyenesen a koronát.
Érdekes koncepcionális kérdés, amikor a kenyér nem az étkezés elején, hanem közben érkezik (ugye a Salt-ban is valamikor a közepén jött meg, szemben mondjuk a Costessel). Jelen esetben ez egy házi, szexin kinéző perec volt, tökmagolajjal. Soha ennél rosszabb tunkolást! A perec még meleg volt, rajta kis füstölt só - imádtam minden egyes apróra tört falatkáját.
Szürkeharcsa, sóska, cékla. Ha van rossz renoméval rendelkező étel az átlagember szemében, akkor a következő fogás ebből több alapanyagot is tartalmazott. Egyrészt a sokszor mocsárízűnek titulált harcsa, másrészt meg szerintem sokakat kiüldözött anno a világból is a sulis menza a cukrozott sóskalevessel. Nos, mondanom sem kell, hogy a sztereotípiáktól bőven távol vagyunk - a hal ízes, kellemes, omlós, rajta sárga cékla, kicsit kevésbé intenzíven, mint lila rokontól megszokhattuk. A sóskamártás pedig, kis mustármaggal kombinálva csodálatos egésszé kötötte össze az ízeket.
Következett a főfogás, hús! Nevesül Mangalica dagadó, tavaszi hagymák, és kapor néven. Visszautalva az előző bekezdésre, a dagadó sem egy megszokott alapanyag feltétlenül, mégis itt úgy sikerült tálalni, omlosság, ízek, és minden egyéb tekintetében, hogy 5* - minimum. Benne pihent a hozzá járó körítés, rajta pedig a hagymával töltött hagymák, valamint egy jó kis zöld chips. Itt számomra el is értük az étkezés csúcsát - gondoltam ezen a ponton.
De, következett a desszert! Dió, kakaó, feketeribizli, krémes, morzsás, ropogós állagokkal, és hát az ízek! Te jó ég! Ha az előbb azt hittem, itt a vége, akkor most még egy szinttel feljebb kapaszkodtunk, ugyanis ez a desszert fantasztikusan játszott minden egyes összetevővel - konkrétan már csak ezért megérte volna eljönni.
Petit four-ként házi zserbó és töltött kókuszkocka érkezett, kicsiny bonbon formátumban. Ami még talán érdekes infó, hogy az ötfogásos vacsora két óra feletti idővel ért véget, szóval érdemes rá időt szentelni - de azt gondolom, ez meg is éri. A MÁK egy csodálatos gasztronómiai utazást prezentált, csupa ismerős alapanyaggal, amelyeket bőven sikerült egy következő szintre emelni, közérthető módon. Nem kérdés, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek!
