A helyszín Arany János utca, az étterem pedig az idén év elején nyílt Goli, ahol Harel Zakaim séf faszénen készült közel-keleti falatokkal kápráztatja el a nagyérdeműt!
Bár a név inkább egy indiai istennek tűnik, a megoldás ennél sokkal profánabb: a ház a Goldberger nevet viseli, így ennek lett a becézése mindez. A benti rész totál közösségi, nincs is túl sok hely, de nem baj, mindenki legalább összehúzza magát.
A konyha jellemzői, hogy teljesen laktózmentes, valamint faszénen készül rengeteg fogás, ami már alapból is nehézzé teszi, hogy ne pattanjak fel rögtön izgalmamban (mármint az utóbbi, a tejtermékekkel nincs bajom); but first, alkohol!
Rögtön a speckó koktéllap után nyúltam, amiről a beszédes nevű Tubi, és a Rozata lett a választás. A Tubi ugye egy izraeli “Jager”, azt leszámítva, hogy semmiben sem olyan - ez lett itt kombózva pille és pattogós cukorral, valamint habaneroval. A másik koktélba pedig pirított mogyoróvaj, kardamom, és narancsvirág került. Spoiler alert: mindkettő nagyon rendben is volt!
Első körben érkezett némi házi kenyérválogatás, benne kalács, kenyér, meg pita, hozzá meg a még előtte kapott olívabogyót majszoltuk. No, már itt éreztük, hogy bizony jó helyre érkeztünk
Következőnek érkezett a szezámkrém, azaz a tahini, kis olívaolajjal, meg zaatar fűszerkeverékkel, és hasonló színekben pedig a szója labneh (kvázi sajtkrém), szintén a fentebbi duóval. Ezeket konkrétan nagykanállal tudtam volna enni - de mindenképp szerettem volna még helyet hagyni a soron következő fogásoknak is.
Az ételek amúgy kvázi összevissza, elkészülés szerint érkeztek - így pattant most az egyre kevesebb szabad felülettel rendelkező asztalra a faszénen sült vékonyra szelt cékla (mintegy carpaccio formában), hozzá pedig egy kis könnyített tormakrém dukált. A cékla amúgy is nagy kedvencem, de ezért az összes (jó, majdnem az összes) húsos fogást beáldoznám.
A krumpli a grillről bizony egészen hasonlít ahhoz a verzióhoz, amit Bécsben a Miznonnál kóstoltunk, csak itt nem vallották be, hogy valaki áthajtott rajta. Cserébe ez zsályával, meg tzatzikivel érkezik, jó sok evoo, aztán lehet felkapargatni a papírról, mintha nem lenne holnap!
Arais - azaz báránnyal töltött pita, négybe vágva, mangós, zöldpaprikás és paradicsomos melléklettel, meg persze tahinivel. Na, ami ebbe a pitába volt töltve, és ahogy ez meg volt sütve, az maga a nagybetűs ÁLOM! (ugye jól tettük, hogy nem engedtük el a húsozást). Az a bátor pirítás, az ízvilág, az aromák, zsírok - nem tudok rá megfelelő szavakat találni, az elmúlt idők (egyik) legjobb fogása volt mindez, és ez nem túlzás!
A paper steak kifejezés a vágás vastagságát szeretné jelölni - ez borjúból készült, és a klasszikusabb módon ment bele a pitába, kis tahini, hagyma, meg koviuborka kíséretében. Maradjunk annyiban, hogy ennek sem volt oka a panaszra.
Laskagomba, nyárson - mert még mindig bírunk enni, még ha kidurranunk, akkor is. Az ágya kukoricapolenta (maga nemében tökéletes), a gomba pedig, nos, annak is jót tesz a sütés, és ennek megfelelően pont ennyire jó az íze is.
Valamiért a konyha úgy gondolta, hogy egy főételnyi friss böreket még ki kell küldeni, nekem elkezdett a fülem sípolni, az orromból gőz jönni, és nem voltam benne biztos, hogy a kajakóma nem kap el. (A börek amúgy jó volt - a szerk.)
Baklawa-virágok: ez volt a desszert neve, és ha ránézünk, meg is értjük miért! Tökmaggal, dióval, almával és zsályával szerelt darabok érkeztek, kellemesen, ropogósan.
Na, és ezt a fakanalat ki fogja lenyalni - merült fel bennem a kérdés, amikor megjött a csokoládé-mogyoró mousse a képen látható formában. Szerencsére kaptunk hozzá kanalat is, de ez már kicsit olyan volt, mint halottnak a csók - kedves húzás, de szükségtelen.
A Goli zseniálisan hozza a közel-keleti életérzést, szűk hely, füst, eklektikus, de emberközeli élmény, és természetesen fantasztikus ételek. Tiszta szívből ajánlom őket, mert ilyet itthon ritkán tud enni az ember!
