A tatai tó partja bizony rengeteg kiváló étteremnek ad helyet - a Malom és Kacsa pedig már régóta a listámon volt. Most egy alcsúti hóvirág-túra után érkeztünk, hogy éhünket csillapítsuk.
Az étterem állt egy (Valentin-nap után még szívecskékbe burkolt) beltérből, valamint egy, a szombat délután ellenére (vagy épp ezért) relatíve tele lévő fedett külső részből.
Nagyon kedves a sztorija is magának a helynek: van benne szó vízimalmokról, szerelmesekről, és az egészet áthatja a hely szelleme, illetve szeretete is. A névadók (kacsa és malom) sok helyen megjelennek, illetve visszaköszönnek, a gasztronómiai immerziót ezzel tökéletesen biztosítva. Az biztos, hogy a lokáció, illetve az egész környék nagyon hangulatos, szóval már csak ezért is megéri felkeresni - és most pedig jöjjön az étel része!
Ízelítő a spájzból - ez egy olyan tétel, amivel könnyű a mennybe menni, vagy épp mindent elrontani. Nyilván, nem mindegy, hogy az egyszeri vendég mennyire tájékozott deli-boltokból, minőségi hentesekből, de még ha igen, akkor bele lehet tenni azt a bizonyos pluszt.
Nos, jelen esetben ez sikerült, mégpedig elég rendesen. A tányér tartalmazott egy kübli ízletes kacsazsírt, kacsatepertőkrémet (nem para amúgy minden falatban megenni a névadót? Mi lesz a következő, malomkeréknyi sajt? - a szerk.), valamint két vaskosabb kolbászdarab, és szintén két szelet zseniálisan jó sonka, valahonnan helyből. Ha még ennyi nem lenne elég, került fel fűszeres sajtkrém (nem is kevés), valamint savanyított zöldségek is.
A másik előétel, maradva a kamránál, Házi disznósajt volt. Na ez mondjuk egy olyan hentespulti darab, amit gyerekkoromban biztos nem ettem volna meg, de azért ebből is látszik, hogy a minőségi darabok azért bőven tudnak jók lenni. Volt teste, kis húzása, de nem volt se porcogós, se túlontúl zsíros, se mócsingos. Emellé is érkezett némi savanyított karfiol meg hagyma, valamint rajta plusz izgalmat szervírozott a zöldalma csatni. A szénhidrátról bagett gondoskodott - egyik fogásban sem találtunk hibát!
Korábban már taglaltam a névadó elfogyasztását - na a Kacsa brassói ennek a következő szintre való emeléseként funkcionált (képzavarral élve, ha már lúd, legyen kövér!). Szerencsére a kacsa húsa nem volt az, bár mind erre, mind a krumplira el tudtam volna mondani, hogy egy kis plusz ropogósság jól állt volna neki; de az ízek nagyon is rendben voltak. A tepertő sajnos nem volt túl ropogós, de kellemesen pecsenyelevesen szaftos fogás pont annyira volt különleges, amennyire jólesett. Mellé elfogadtuk a kínált házi csípmentes csalamádét - aki pedig szeretne hőt oktrojálni, annak Gabko csilit szolgálnak fel, ami mindig igen jól jön.
Izgalmas tételre vadászván a Burgundi marhasültre esett a választásom, melyet házi knédli kísért. Bár a hús kissé el volt rejtve a kompozícióban a gőzölt, majd rozmaringos vajon pirított “kenyér” alá, de ez nem vont le értékéből. Kellően nagy darab, omlós, ízletes darab volt, vörösboros barnamártással alatta. Mellé a műfaj zöldségei (gomba, répa) érkeztek, és hát a végére bizony a totális jóllakottság állapota köszöntött be.
A menü kávéval, két pálinkával és két itallal közel 30.000 forintot kóstált - az éttermet pedig csak ajánlani tudom. Ja igen, és természetesen volt hambi is az étlapon - mit gondoltok, a Burger Blog is térjen vissza majd egyszer? A válaszokat a szerkesztőségbe várjuk!
