Jancsa Jani

Ízkavalkád Óbudán - Aum étterem

2019. március 29. Jancsa Jani

Amikor először hallottam, hogy a Flórián üzletközpont aljában nyílt egy étterem, nem is tudtam hová tenni a dolgot, de abban biztos voltam, hogy ide el kell látogatnom, amely később remek döntésnek bizonyult!

2019-03-23_20_29_07.jpg

Maga a lokáció nem ismeretlen, a nagyszülők a környéken laktak, szóval olyan 25 éve én is róttam az üzletközpont legendásan átlátható lépcsőit, melyek folyamatos parafaktorként szolgáltak, de eltértem a témától. Az étterem a földszinten van, és teljesen tájidegen a környéken, de pont ettől illik bele az egész abba a képbe, amit odabenn is festenek a séfek, jelesül Nyikita Szuharev (akivel már találkoztunk Zebegényben), illetve Varga Dániel. Minden héten más és más a menü, és még a hétközbeni ebéd és a hétvégi vacsi is differenciálódik.

2019-03-23_20_10_48.jpg

Legutóbb, amikor ott voltunk kezdődött a sztori két üdvözlőfalattal (zsíros kenyér és töpörtyű rilette), majd jött a menüből választható négyfogásos menü.

2019-03-23_19_49_55.jpg

Előételnek került az asztalra kacsamájkrém, egy kis pirított brióssal, marinált hagymával és mogyoróval, valamint Cézár saláta, de nem úgy, ugyanis ment még mellé mangó, brutál jó tonhalpástétom és quinoa is. Mindkét étel kellően friss, nagyon ízletes és izgalmas volt, megágyazva a többi fogásnak.

2019-03-23_20_03_15.jpg

2019-03-23_20_03_31.jpg

Levesügyileg érkezett a ház ramene, marhahússal, szójás alaplével, tökéletes tojással, és zöldségekkel; valamint uborkaleves, melyben uborkasorbet és marinált paradicsomok gondoskodtak a kulináris kalandokról.

2019-03-23_20_17_39.jpg

2019-03-23_20_17_47.jpg

Főételek közül választottuk a Pad thait, ami talán az összes étel közül a legklasszikusabban fogta meg azt, amit a neve ígér, és egy marha baot, amelyben ugye félbehajtott tésztában érkezett a tépett hús, thai bazsalikommal, hagymával, répával. Itt mellé került felszolgálásra egy nagyon izgalmas trió: gyömbéres répa, marinált ananász és banán, amelyek egy egészen új szintre helyezték a fogást.

2019-03-23_20_28_58.jpg

2019-03-23_20_29_26.jpg

Természetesen ha az ember répatortát kér, az sem hétköznapi: itt egy kis dobozba zárt mohaágyon tálalták azt a fogást, mely ízében hozta az elvártakat, sőt, még többet is, de prezentálásában totálisan szakított a konvenciókkal. Ehhez képest a gyümölcsrizs kinézetében totálisan visszafogott volt - de az ízekkel itt sem spóroltak.

2019-03-23_20_47_18.jpg

2019-03-23_20_47_29-1.jpg

A négyfogásos menü végére (melyet sörrel, borral, és choyával, azaz japán szilvaborral locsoltunk) totál meg is teltünk, ami tekintve a menü (italok nélkül) jelenlegi 6200 forintos árát, maximális főnyeremény, semmi kérdés nincs is hozzá, próbáljátok ki az Aumot, mert érdemes!

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsajani.blog.hu/api/trackback/id/tr5814726097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.